Drupal

Drupal csatolmánykezelés WebFM használatával

Ahogy azt korábbi posztomban írtam a számítástechnika tanári képzéshez kapcsolódó tanulmányi segédleteket tartalmazó oldalam megújítása során Drupal CMS kezelőt használtam. A tartalom nagyrészt feltöltött jegyzetekből, tételsorokból, gyakorlati órán készült anyagokból áll, ezek csatolására, rendezésére legjobb megoldást a Drupal Web File Manager modul nyújtotta.

Az egyes anyagokról 4 féle adatot akartam eltárolni, ezek a következők:

  • cím
  • megjegyzés
  • készítő
  • készítés dátuma

A cím, a megjegyzés és a publisher mező már adott volt, a dátumot pedig minden csatolmánynál a format nevű mezőbe írtam. Igaz így nem dátum formátumban, hanem egyszerű szöveges tartalomként kerül mentésre. Mivel a hónap, nap nem minden fájl esetében volt meg a korábbi oldalon, végül ez is előny volt inkább mint hátrány.

A WebFM segítségével a közvetlen linkek elrejthetőek, a példaként látható fájlra azonosítón keresztül hivatkozik. A csatolmányok adatait, adatbázisban tárolja, az útvonalat is, így a fájlokat könyvtárakba rendezhetjük akár csatolásuk után is. A weszil.hu/suli oldalnál a majdnem 200 csatolmány rendszerezésére szükség is volt. Ezzel a módszerrel több poszthoz is csatolhatjuk a feltöltött fájlokat, például az Algoritmusok tantárgy szigorlati bejegyzésénél is szerepel az a fájl, amit az Algoritmusok és adatszerkezetek órához töltöttem fel.


A kész csatolmány listát CSS használatával formáztam. Azon metadata mezők melyek nem tartalmaznak adatot, nem jelenek meg a listában.

A WebFM a különböző fájltípusokat különböző ikonokkal jelöli. Az egyes csatolmányokkal a következő műveletek végezhetőek, a jobb egérgombra történő kattintás után megjelenő helyi menün keresztül: törlés, átnevezés, meta adatok szerkesztése, megtekintés, letöltés fájlként, törlés a WebFM adatbázisából, jogosultság beállítás, fájlra mutató link másolása a szerkesztő ablakba ill. a vágólapra, csatolás a bejegyzéshez.

A jogosultságok beállítása a következők szerint alakítható:

  • Role View Access
    A fájl megtekinthető, letölthető böngészőn keresztül.
  • Role Full Access
    Hasonló jogosultsággal rendelkezik mint a fájl tulajdonosa, kivéve a fájl jogosultsági szintjének megváltoztatási lehetőségét.
  • Role Attach Access
    Joga van csatolni a fájlt az egyes tartalmakhoz.
  • Public Access
    A fájl letölthető bejelentkezés nélkül a webfm_send hivatkozáson keresztül

A weszil.hu/suli oldal esetén csak a Public Access-re volt szükség, hisz a feltöltött csatolmányok adminisztrálást én végzem, a fájlokat bejelentkezés nélkül tudják a látogatók letölteni.

A WebFMm-hez további modulok bekapcsolásával, további funkciók rendelhetőek:

  • WebFM Image
    A kép fájlok helyi menüjén keresztül elérhetővé válik egy új opció, thumbnail méretű kép legenerálása (resize to thumbnail).
  • WebFM IP Folder
    IP cím alapján beállítható felhasználó engedélyezés / letiltás.
  • WebFM mp3
    Az mp3 fájlok helyi menüjében megjelenik egy új opció, így a hangfájl lejátszását teszi lehetővé.